Tételmondat: „Meghalunk? Valamikor. Nem most.”
Sztori: Egy poszt-apokaliptikus korban járunk, miután egy meg nem nevezett esemény elpusztította a civilizációnkat. A növények, állatok elpusztultak, hideg van, sötét, hamu száll az égből. Gyakoriak az elektromos viharok, esik az eső vagy havazik. Az emberek állatokká lettek, és saját fajukra vadásznak más élelem hiányában. Isten végleg magára hagyta az emberiséget.Ebben a világban próbál túlélni apa és fia (az anya már rég feladta). Nincs nevük, koruk, múltjuk, jelenük, jövőjük; csak ők vannak egymásnak, és az apa célja, hogy a fia túlélje. Vállalkoznak az útra, mert az apa érzi, hogy nem élik túl ezt az örökké tartó telet, ezért elindulnak délre, a tenger felé, hátha ott jobb életet (=reményt) tálalnak. Összes holmijukat egy bevásárlókocsiban tolják az üres autópályán, és a legfontosabb felszerelésük egy pisztoly két golyóval, amit arra az esetre tartogatnak, ha elfognák őket a kannibálok. A regény az útjukat követi végig.
Többet nem is akarok írni a történetről, és nem is tudok, mert hiába olvastam a regényt legalább négy hónapja, meg most is összeszorul a szívem tőle (és a félelemtől, hogy tényleg ez várna az emberiségre?). De miután vagy olyan bátor, és elolvasod a könyvet, más szemmel fogsz körülnézni, máshogy fogod megölelni, akiket szeretsz, ezt garantálom.
Személy szerint: 10/10
Érdekesség: Egy Oprah Winfrey-nek adott interjúban McCarthy elmondat, hogy a könyvhöz az ihletet egy 2003-as látogatás adta a texasi El Pasoban. A fiával járt ott, és arra gondolt, hogy lehet, hogy így fognak kinézni a városok a jövőben (klassz hely lehet, szerintem, kihagyom). A regényt, amit a fiának ajánlott végül 2006-ban írta meg.
Kinek ajánlom? Aki olyan könyveket szeret, amikre évek múltán is lehet emlékezni, vagy olyanoknak, akik szeretnének pár nap/hét/hónap depressziót, mert az garantált.
