Tételmondat: „Az istenekhez hasonlítunk abban, amit tettünk, a feladatunkban, ebben a nagy munkában.”
Sztori: Abban a korban járunk, ahol az emberek már rakétákkal közlekednek, és a túlnépesedés miatt már a Holdat is felparcelláztak. Louis Rosen és társa, Maury elektromos orgonákat és zongorákat gyárt, és árulja azokat Amerika szerte, de az eladásaik aggasztóan csökkenek. Ekkor találja ki Maury lánya, a pszichés zavarokkal küzdő Pris, hogy a zongorák helyett történelmi személyiségek élethű másolatait, szimulákrumokat kellene gyártaniuk. Meg is alkotják Stantont, aki Lincoln hadügyminisztere volt, majd magát Lincolnt is, a néhai elnököt. Ekkor lép be életükbe a milliomos Borrows, aki a szimulákrumokat üzleti célokra akarja felhasználni, és elcsábítja Prist, akibe Louis kezd beleszeretni. Be kell, hogy valljam kicsit csalódás volt ez a regény: hiába vannak benne jó gondolatok, sajnos egyik történetszál sincs tökéletesen kibontva. A szimulákrumok csak a könyv elején kapnak szerepet, de utána ez háttérbe szorul, és Louis és Pris kapcsolata kerül előtérbe. Az író a gépek és az embereket állítja párhuzamba: a szimulákrumok érző „lények”, akiket ki be lehet kapcsolni, ezzel szembe Pris hideg, számító és pszichotikus. Nagyon sok témát vet fel, de egyikre sem helyez elég nagy hangsúlyt.
A regény magyar címe teljesen félrevezető, ugyanis nem az elektromos Lincoln a főszereplő. Az eredeti cím Megépítünk, vagy sokkal inkább Megteremtünk (We can build you).
Személy szerint: 6/10
Érdekesség: Dick drogfüggő volt majdnem egész életében, pontosabban 1970-ig. Ezt a művet 1962-ben írta, tehát drogok hatása alatt. Ennek függvényében lehetett volna jobb is ez a regény.
