Tételmondat: „Éhezünk mindannyian.”
Sztori: A könyv eredeti címe Olive Kitteridge, amit nem nagyon értek, hogy miért változtattak meg a magyar kiadásnál. Hiszen a tizenhárom novellát tartalmazó kötetet Olive figurája kapcsolja össze regénnyé.
Olive Kitteridge Main állam egy óceán parti iskolájában volt matematika tanár. Mindenkit ismer, és mindenről tud. Olyan asszony, akivé egyetlen nőtársam sem szeretne válni idős korára: házsártos, gyakran erőszakos, okoskodó, nagydarab nő. Mégis a történetekből olyan jól megismerjük, mint saját magunkat (már, aki ismeri önmagát), és amint meglátjuk félelmeit, gyengeségeit, egyre közelebb kerül hozzánk, egyre jobban megszeretjük.
A novellákban Olive figurája fel-felbukkan, és párban központi szerepet kap. Az egyik történetben egy özvegy a férje temetésén szembesül, annak hűtlenségével. A másikban túszejtés történik a városi kórházban. Egy idősödő bárzongorista találkozik réi szeretőjével, ami rengeteg sebet szakít fel benne. Öngyilkosságra készülő fiatal férfi sorsa vesz más irányt. Banális történetek sora, amikben az emberi kapcsolatok törékenyességére hívja fel az író a figyelmet. Közös a szereplőkben a szeretet utáni éhség és a magánytól való félelem. Csak arra vágynak, hogy valaki meghallgassa, és megértse őket. De valljuk be, hogy mindannyiunk erre vágyik. És külön öröm ebben a regényben, hogy kapunk egy kis reményt, hogy ez bármelyikünkkel megtörténhet.
Személy szerint: 8/10
Érdekesség: Nagyon tetszik az írónő hitvallása, amit a hivatalos oldalán fogalmaz meg: „For me – there is nothing more interesting than life.” (Számomra, nincs érdekesebb az életnél.)
Kinek ajánlom? Azoknak, akik tudják, hogy több van az emberekben annál, mint amit mutatnak magukról.
